A kezdetkor a kölökképű Örménykút megállt a semmi elején, kerékpárját a nemlétre döntötte, majd egy laza, már-már részeg moccanással megteremtette az eget, és a földet, és a falutáblát.
Ez mind üres volt, de a Nyárfa presszó már akkor se.
S akkor Örménykút szólt: „Legyen világosság”, majd a zsebébe belenyúlt, s amit kimarkolt onnan, beleszórta a szélbe. És Örménykút akkor elválasztotta a világosságtól a sötétséget, és Örménykút látá, hogy ez jó. De sejtette, hogy azért lehetne jobb.
És akkor boltozatot emelt Örménykút, és a boltozat fölé égitesteket függesztett cukorspárgán. Aztán megteremtette az ifásokat, a körzeti orvost, a traktorosokat, a napszámosokat, s a téeszelnököt, ezek oldalbordáit pedig később kioperálta vala, és gyúrt belőlük konyhásnéniket, tanítókat, nővérkét, meg mindenki mást, aki nő. Ezek pedig nevezék a boltozatot 29.-es számú élelmiszerüzletnek, és közvilágításnak a lámpásokat az égben, bár Örménykút később odasúgta nekik, hogy nem egészen erre gondolt.
Sok lett a csoda hirtelen: sokwattos méhkasként zümmögtek fel az utcai lámpák, a boltozatban visszaválthatóvá lett az üres sörösüveg. És Örménykút még egy laza mozdulattal teremtett egy saját Holdat is, közvetlenül a másik mellé, amit az itteniek nevezének vizesglóbusznak, de Örménykút erre már csak a fejét fogta, hogy édesistenem, nem vagytok ti normálisak.
És mindenki a helyére került, és mindenki boldogan élt. (Aki nem, megmagyarázta, miért nem.)
Azóta vagyunk.
És Örménykút éppen megpihent, mikor jöttek a rendőrök a rettentően szirénázó zsigulikkal, és kérdezék, hogy ez már megint mi a franc, és arról faggatták a népeket, hogy a hatósági engedély nélkül végbement genezisből mit láttak vajon.
- Semmit – hazudták az ifások.
- Annyit se – közölték a konyhásnénik.
- Csak a vén Európát – fűzte hozzá a szokolrádió, ámbátor őt pont nem kérdezte senki.
